F E M I P
Felsőoktatási Minőségfejlesztési Portál
Keresés
  
  
 Gyakran ismétlődő kérdések

 

 

Adattábla módosítások 2012. április 13.
No. 1.
 
Az intézményi visszajelzések alapján a sablon egyes helyein változott!
Fogalommagyarázat
1. Tudományterület, tudományág: a szerkesztési hibát javítottuk, a szakkollégiumok (TABL_19) esetében képzési terület és tudományterület egyaránt megadható, a tudományterület, tudományág besorolás a TABL21, 22, 25 esetében a MAB 2008/8/II.2. sz. határozatában leírtakon alapul.
 
2. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által nyilvántartott védettséget élvező szellemi termékek:
Szabadalom, növényfajta-oltalom, földrajzi árujelző, használati minta, védjegy, formatervezési minta
Adattábla módosítások 2012. április 13.
No. 2.
A TABL_11-ben a TELJES létszámot, azaz a második szakokat is meg kell adni. Az értékelésben ettől függetlenül ki kell térni a nettó, valós (második szakokat nem számító) létszámok értékelésére is.
Adattábla módosítások 2012. április 13.
No. 3.
 
Az intézményi visszajelzések alapján a sablon egyes helyein változott!
TABL_14
A TABL_11-hez hasonlóan a szakok alábbi jellemzőinek megjelenítése számára új oszlopok állnak rendelkezésre:
-          Képzés helye (Telephely helyett)
-          Képzési szint / képzés fajtája:
-          Munkarend
-          Képzés nyelve
Adattábla módosítások 2012. április 13.
No. 4.
 
Az intézményi visszajelzések alapján a sablon egyes helyein változott!
TABL_19
Szakkollégium: képzési terület vagy tudományterület egyaránt megadható
Adattábla módosítások 2012. április 13.
No. 5.
 
Az intézményi visszajelzések alapján a sablon egyes helyein változott!
A TABL_22-ben a fejléc értelemszerűen módosult: az összes létszámnál (B. oszlopban) kell megadni az összes oktató-kutató létszámot és a minősített oktató-kutató oszlopban (C. oszlop) a minősített oktató-kutatói létszámot.
Adattábla módosítások 2012. április 13.
No. 6.
 
Az intézményi visszajelzések alapján a sablon egyes helyein változott!
TABL_25
A művészeti területek eredményeinek (Kiállítás, bemutató stb.) külön oszlopok és sorok lettek kialakítva.
(A használati minta, védjegy, formatervezési minta kimeneteket értelemszerűen a TABL_28-ban kell feltüntetni!)

 
2012. 04. 14-i állapotoknak megfelelő bővített lista
 

Művészeti intézmények és művészeti képzések speciális helyzete: a legtöbb megadott szempont,í gy különösen a kutatási eredmények, publikáció nem releváns.
 
„Az anyag tüzetes átnézése során azt tapasztaltuk, hogy több olyan terület is van, ahol a megadott – döntően tudományos területekre orientált - szempontrendszerbe nem lehet beilleszteni egy művészeti, ezen belül egy zeneművészeti egyetem jellemzőit, vagy fennáll a veszélye az adat félreértelmezésének.”
Minden adattábla esetében, ahol nem releváns az adatközlés, az IFT sablonnak megfelelően „N:R” jelölést kell alkalmazni.
A művészeti területek eredményeinek (Kiállítás, bemutató stb.) külön oszlopok és sorok lettek kialakítva a TABL_25-ben.
(A használati minta, védjegy, formatervezési minta kimeneteket értelemszerűen a TABL_28-ban kell feltüntetni!)
Az oktatók száma alapján minden egyes táblázatban a FTE-t értjük (azaz adott évben az intézményben oktatói és tanári munkakörben foglalkoztatott személyek egyenértékesített létszámát)? Érintett táblázatok: 15; 18; 22; 25.
15. és 18. és 25. táblázat esetében: FTE
 
A 22. táblázat esetében: a teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók-kutatók létszáma!
 
 
Szeretném megkérdezni, hogy a 13. tábla "felnőttképzés" a 2011-es adatok tartalmazzák-e a már megkezdett, de be nem fejezett képzéseket?
Igen
Az IFT útmutató 12. oldalán a 3. pont alatt szerepel az előző intézményfejlesztési tervek céljainak értékelése, amit a megadott táblázatos minta szerint kell elvégezni.
Kérdésünk: van-e ehhez a fejezethez terjedelmi korlátozás,  megadott maximális oldalszám?
A célkitűzések részletezettségét e választ figyelembe véve készítenénk elő.
Az értékelésben azokat a célokat kell szerepeltetni, amelyek az előző intézményfejlesztési tervben konkrét célmegfogalmazásként megtalálhatóak. Az értékelést az útmutató 12. oldalán megadott minta alapján, táblázatos formában kérjük megvalósítani. Az értékelés indoklása ne legyen több1-1 mondatnál, bekezdésnél.
14-es táblázatban nem jelölhető a képzési szint, /régi egységes képzés, alap és mester szak/, munkarend, stb. Javasolná, hogy a 11-es táblázat első négy oszlopát tegyük ide is.
 
A szükséges oszlopokat a sablonban megjelenítettük, hasonlóan a TABL_11-hez.
22. tábla: egy ember több helyre illetve sorba is kerülhet? Milyen módon jelöljék a sok tudományos minősítéssel rendelkezőt?
Természetesen. Az MTA tag minősítésnél az MTA rendes, és levelező tagságot kell figyelembe venni (a külső és tiszteletbeli tagokat nem), azaz az összes ilyen MTA tagot meg kell jeleníteni a létszámban. A DSC, PHD, stb minősítéssel rendelkezőknél az összes minősítéssel rendelkezőt fel kell tüntetni.
11. táblázat
A táblázat Q oszlopa „Volumen: a saját szak létszáma osztva a szak országos összlétszámmal” értelmezését szeretném kérni.
Előtte három évre vonatkoznak adatok. Az értékelésnél egy oszlop van.
Miből kell vennem a „ szak országos létszámát”.
A kapott STAT _2009, 2010, és 2011-ből számoljam ki? Számoljak három évnél arányt és átlagoljak?
11. tábla: utolsó oszlopban nincs meg az előtte lévő három oszlop az éveknek megfelelően. Itt az utolsó évet emeljék ki, vagy összesítsenek három évre?
A 11-es táblázatban a volumen értékelésekhez nem találtam javaslatot, hogy milyen szinten kellene ezt kiszámítani? Tagozatonként és képzési szintenként külön-külön, vagy a teljes szakra és esetleg az egész képzési területre vonatkozóan?
A volument úgy kell kiszámítani, hogy matematikailag értelmes arányszámot kapjunk, azaz lehetőleg legalább 100 fős országos bázishoz tudja hasonlítani az intézmény saját képzési volumenét. Azaz alapvetően a 2009-2011 összes létszámhoz érdemes viszonyítani a 2009-2011-es intézményi adatokat. A szakok ennek érdekében soronként összevonhatók (pl. munkarend szerint), illetve ha szükséges akár a hasonló szakok, vagy a képzési ágak összesíthetők. A tábla ezen része azt a célt szolgálja, hogy az intézmény sajt maga a KEPZ_2009, KEPZ_2010, KEPZ_2011, képzési területeket összesítő segédadatokhoz képest finomabb elemzést tudjon elkészíteni saját maga számára. 
TABL_11
Szakpárok kérdése
„Összhallgatói létszám (Statisztika alapján csak nettó létszám, azaz második szakok valamint doktori képzés nélkül)” A DF-n kifutó főiskolai szakpárok ahol mindig az első az első szak a második a második szak. Ha a hallgatói létszámot az első szakhoz rendelem, akkor van olyan szak ahol nincs létszám.
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a Tabl_11 esetében azon hallgatókat, akik két szakosak, (pl.: magyar-történelem, matematika-fizika, stb.) létszám tekintetében az első, második vagy mindkettő szakra vonatkozóan kell-e megjeleníteni?
Ha ugyanis csak az első szak esetében vesszük figyelembe a hallgatókat, a második szak eredménye jelentősen torzul, ha viszont mindkét szak esetében beszámítjuk az adott hallgatókat, akkor pedig duplikálódik ezekben az esetekben a hallgatói létszám
Az Excel sablont módosítottuk.
A TABL_11-ben a TELJES létszámot azaz a második szakokat is meg kell adni. Az értékelésben ettől függetlenül ki kell térni a nettó, valós (második szakokat nem számító) létszámok értékelésére is.
Műszaki menedzser képzés a gazdasági tudományokhoz van sorolva a STAT 2009-2011 táblákban, holott ez műszaki terület.
 
A műszaki menedzser ISCED kód és besorolás szerint 34_5 kóddal, a „menedzsment és igazgatás” képzési területbe számít. Ugyanakkor a KKK-k képzési területi besorolása szerint a műszaki képzési területhez. A két besorolás nem ugyanaz. Mindenesetre amennyiben egyértelmű kódolási hibát találnak, akkor kérjük javítani.
22. tábla: az összes az az összes oktató? Mert fejléc szerint a táblában csak tud. minősített oktatók vannak.
A TABL_22-ben a fejléc értelemszerűen módosult: az összes létszámnál (B. oszlopban) kell megadni az összes oktató-kutató létszámot és a minősített oktató-kutató oszlopban (C. oszlop) a minősített oktató-kutatói létszámot.
A nyelvtanár és az anyanyelvi lektor az októberi statisztikában szerepel, ott fel is tüntetjük, de minek minősül? Az Ftv. szerint nem oktató. Vagy mégis? 
A NEFMI statisztikai adatszolgáltatás definíciója szerint kell adatot szolgáltatni, azaz oktatói, tanári munkakörben foglalkoztatottak számát kell megadni.

 
 
 
2012. 04.12-i állapotoknak megfelelő bővített lista
 
 

Útmutató
 
Jól értjük, hogy április 23-ig a március 31-én megkapott útmutató 12. oldalán található korábbi IFT-célok értékelési táblázata mellett le kell adni az útmutatóban 4.1.-es helyzetértékelési rész teljes, tehát táblázatos és szöveges formátumát, illetve az útmutató 25. oldalán látható táblázatot is kitöltve?
Igen.
 
Április 23-ig az alábbi részanyagok elkészítése szükséges:
·         Korábbi IFT céljainak értékelése (az Útmutató 3. pontja)
·         Helyzetértékelés (szöveges) és kapcsolódó adatszolgáltatás (excel adattáblák), illetve az Útmutató 4.-4.1.9. pontja)
·         Jövőre vonatkozó stratégiai elképzelések (az Útmutató 5.2.1 pontjában meghatározott stratégiai irányok kijelölése) Ez képezi alapját az IFT Munkacsoportokkal való tárgyalások megkezdésének.
·         A stratégiai irányok által meghatározott célok felvázolása (az Útmutató 5.3 pontja – vázlatos formában)
 
Az Útmutató 5.4 pontja (stratégiai mutatószámok kidolgozása), illetve az útmutató által meghatározott további fejezeteket június 31-ig szükséges részletesen kidolgozni.
 
Útmutató
 
Az Útmutató 25. oldalán található táblázat kitöltése azonos az április 23-i határidővel elvégzendő „előzetes stratégiai irányok kijelölése” megnevezésű feladattal?
A táblázat alapján a stratégiai irányok felvázolása április 23-ig elvégzendő.
 
Ezen kívül vázlatos formában stratégiai célokat is ki kell jelölni, de nem kell még mérőszámokkal ellátni. (az Útmutató 5.3. pontja)
Adatszolgáltatási sablon- TABL 20., 23.
 
A sablon 20. és 23. táblázatában kizárólag az intézményben kutatói munkakörben foglalkoztatottakat kell figyelembe venni?
Mindkét táblázat esetében külön oszlop szolgál a teljes állású kutatók illetve az összes kutatással foglalkozó, így a munkakörileg kutatással is foglalkozó oktatók létszámára.
 
Tabl_20:
D oszlop: összes olyan munkatárs, aki kutat az adott területen (beleértve a teljes állású kutatókat is), E oszlop: csak a főállású / kutató besorolású kutatók.
 
Tabl_23:
B, C: főállású kutatók / kutató besorolásúak
H, I oszlop. összes olyan munkatárs, aki kutat: kutatással foglalkozó oktatók és teljes állású kutatók együttesen.
Adatszolgáltatási sablon- TABL 19., 21., 22., 25.
 
A 19-es táblázathoz fűzött magyarázat a tudományterületként a tudományágakat sorolja fel. Ha a tudományág a tudományterület, akkor mi minősül tudományágnak? Ugyanakkor a MAB egyes tudományterületekhez tartozó tudomány és művészeti ágakról szóló 2009/9/IV/2. számú határozata más elnevezésű tudományágakat határoz meg.
 Mi szerint kell eljárni?
Érintett táblázatok: 19; 21; 22; 25.
A tudományterület és tudományág fogalmának a tisztázása szükséges.
A 19 táblázatban a MAB 2008/8/II.2. sz. határozatában leírtakat kell alapul venni.
 
 
A tudományterület a magasabb absztrakciós szint (természettudományok, műszaki tudományok, orvostudományok, agrártudományok, társadalomtudományok, bölcsészettudományok, művészetek, hittudományok), az egyes tudományágak pedig ezekhez kapcsolódnak.
 
A tudományterület / tudományág besorolások:
·         A 19. táblázatban (szakkollégium) a tudományterületeket kell jelölni (de akár képzési területek is megadhatók)
·         A 21. táblázatban (doktori) a tudományágat
·         A 22. táblázatban (minősített oktatók) a tudományágat kell megadni
·         A 25. táblázatban a tudományterületet
Adatszolgáltatási sablon- TABL 21.
 
Az IFT adatszolgáltatás doktori képzésre vonatkozó táblázatával (Tabl21)  kapcsolatos kérdés:
2011-re kérik az egyes doktori iskolákhoz tartozó témavezetők számát. Itt azokat a témavezetőket kell figyelembe venni, akiknek az adott évben volt témavezetett hallgatója? A hallgatók közé be kell számítani a doktorjelölteket is (azaz akiknek 2011-ben volt elindított doktori cselekményük)?
Azokat a témavezetőket kell figyelembe venni, akiknek az adott évben volt témavezetett hallgatója vagy doktorjelöltje.
 
A hallgatók közé NEM kell beszámítani a doktorjelölteket, mivel nem hallgatók.
 
A doktori képzés eredményességet a fokozatot szerzettek száma (W-AE oszlop) méri.
 
Adatszolgáltatási sablon- TABL 12., 21.
 
Tabl_12 és Tabl_21, doktori iskola: felvett hallgatóknál a két félév összegét kell számolni?
Igen.
 
A felvett hallgatóknál a két félév összege számít, tehát az esetleges doktori keresztféléves hallgatókat is bele kell számolni. Kérjük, csak az aktív hallgatók feltüntetését.
 
Adatszolgáltatási sablon- TABL 31.
 
A hallgatói szolgáltatásokat igénybe vevőket beiratkozott fő alapján, vagy szolgáltatás igénybevétele (/darab) alapján kell megadni?
A szolgáltatások igénybevétele, darabszám alapján. (Ebből természetesen generálható az egy hallgatóra jutó igénybevétel szám, de nem az arányt, hanem a nyers darabszámot kell megadni)
Adatszolgáltatási sablon- TABL 31.
 
Egy beiratkozóra jutó könyvtári szolgáltatás igénybevételek száma. Könyvtárba való belépésenként (amikor bement a könyvtárba), vagy beiratkozásonként kell megadni az adatot?
Az összes beiratkozottak létszámával kell elosztani az összes belépést (szolgáltatás igénybevétellel)
Azaz a nevező: beiratkozott hallgatók száma számláló: belépések száma.

 
 
 2012. 04.06.

Kérdés/Észrevétel
Válasz
Útmutató
 
Az útmutató 25. oldalán található táblázat harmadik oszlopában a „minimális” vizsgálati szintet jól értelmeztük: amennyiben a minimális vizsgálati szint intézményi, akkor tehát legalább intézményi szinten meg kell jelölnünk a fejlesztés irányát, de akár alacsonyabb szinten (ez esetben kari szinten) is megadhatjuk azokat. Ugyanezen értelmezés szerint a 2. sorban a „képzési területenként és képzési szintenként” meghatározás számunkra azt jelenti, hogy akár szakonként is megadhatjuk, hogy fejleszteni, szinten tartani, vagy leépíteni kívánjuk azt a típusú képzésünket.
Igen, jól értelmezik. A minimális vizsgálati szint valóban azt az absztrakciós szintet jelzi, amelyet a fenntartó minimum elvár az április 23-ai határidőig.
Útmutató
 
A 25. oldalon található táblázat a fentiek alapján bővíthető újabb sorokkal?
Igen.
Útmutató
 
A helyzetértékelési fejezet kapcsán általában találkoztunk maximális oldalszámokkal. Ahol ilyen nincs (pl. az útmutató 4.1.1.6 pontjában), ott mi az elvárás a terjedelemmel kapcsolatban?
Az útmutatóhoz javított változatában minden fejezetnek jeleztük a terjedelmi korlátait.
 
Tájékoztatásképpen azon fejezetek terjedelme melyeknél eddig nem volt meghatározva az előírt terjedelem:
 
4.1.1.6. – max. 2 oldal
4.1.4.4. – max. 3 oldal
4.1.4.6. – max. 3 oldal
4.1.6. – max. 4 oldal
4.1.7. – max. 2 oldal
4.1.8. – max. 5 oldal
4.1.9. – max. 3 oldal
Adatszolgáltatási sablon- TABL 14.
 
A sablon 14. táblázatában a lemorzsolódó hallgatók aránya az októberi statisztika a04t09 táblázatának „ebből kimaradt” oszlopán alapul?
Igen.
Adatszolgáltatási sablon- TABL 17.
 
A sablon 17. táblázatában: Ha egy adott szak oktatása több idegen nyelven is folyik, akkor az idegen nyelven meghirdetett szakok számánál nyelvenként kell figyelembe venni? Meg kell különböztetni azokat a szakokat, amelyeket meghirdettünk, de a képzés nem indult meg? A kettős diplomát adó idegen nyelvű szakokat (double degree) meg kell jelölni? A táblázatban csak a joint degree jellegű szakokra kérdeznek rá.
Igen, több nyelven oktatott szakok esetén külön szakként kell számításba venni az egyes képzéseket.
Nem kell megkülönböztetni a meghirdetett, de el nem indított képzéseket.
A kettős diplomát adó képzéseket a közös képzések, illetve a joint degree képzéseknél kell számításba venni.
Adatszolgáltatási sablon- TABL 20. és 23.
 
A sablon 20. és 23. táblázatában kizárólag az intézményben kutatói munkakörben foglalkoztatottakat kell figyelembe venni?
Igen
Adatszolgáltatási sablon- TABL 29.
 
A 29. táblázat utolsó részében melyik évre vonatkozóan kell adatokat szolgáltatni?
A 2011-es évre vonatkozóan
Adatszolgáltatási sablon
 
FEMIP oldalon jelszóval védett lesz-e az anyag, kell-e regisztrálni, vagy szabadon elérhető?
Nem lesz jelszavas védelem. A dokumentumok szabadon elérhetőek lesznek. A honlap szabadon elérhető.
Adatszolgáltatási sablon
 
Egyes intézményeknek vannak önálló, nem karhoz tartozó szervezeteik ( például továbbképző központok). Ezeket hogyan tüntessék fel?
Ezen egységeket önállóan kell szerepeltetni a releváns adatközléseknél. A definíciókat pontosítjuk.


 

Adatszolgáltatási sablon
 
A korábbi IFT-ben tervezett céloknak csak egy része szerepel a táblázatokban. A többi célt gyűjtsék-e össze, szükséges lesz-e bemutatni azt a későbbiekben, vagy kizárólag a sablonok adatai lesznek az érdekesek? (Ennek alapján, hogy a sablonon kívül eső eredményeiket és céljaikat összesítsék-e, értékeljék-e?)
Csak a speciális feladatellátásból fakadó feladatok építhetőek be. A fenntartó a kiadott útmutatóban szereplő feladatellátással kapcsolatos eredményekre és tervekre kíván fókuszálni.
Adatszolgáltatási sablon
 
A feltöltött adatok mikori állapotot tükrözzenek? (pl. október 15-i vagy dec. 31-i)
Ahol az útmutató, vagy az adatszolgáltatási sablon másként nem rendelkezik, ott a hallgatói és oktatói létszámadatok minden esetben október 15-i statisztikai adatszolgáltatás szerint értelmezendőek.
Az oktatói-kutatói adatok FTE értelmezendőek
Gazdasági, pénzügyi adatok december 31-i állapotot kell, hogy bemutassanak
A kitöltött sablonhoz szükséges-e szenátusi jóváhagyás?
Nem elvárás a fenntartó részéről.
Útmutató
 
Ki kezdeményezi a kapcsolatfelvételt a fenntartó által kijelölt munkacsoport és a a felsőoktatási intézmények között?
A fenntartói által kijejölt IFT munkacsoportok esetében a kapcsolatfelvételt a NEFMI kezdeményezi.
Útmutató
 
Útmutató 4.1.5 „versenytárs elemzés” pontjában összesen 2 oldalas lehet az anyag, vagy az oktatás és a K+F külön-külön 2 oldal?
 
Összesen 4 oldal lehet a két elemzés együttesen.
Útmutató
 
Az útmutató több pontjában nincs meghatározva a maximális oldalszám, ilyenek: 4.1.1.6., 4.1.4.4., 4.1.4.6., 4.1.7., 4.1.8., 4.1.9.
mekkora ezen fejezetek előírt terjedelme?
A jelzett fejezetek terjedelme:
4.1.1.6. – max. 2 oldal
4.1.4.4. – max. 3 oldal
4.1.4.6. – max. 3 oldal
4.1.7. – max. 2 oldal
4.1.8. – max. 5 oldal
4.1.9. – max. 3 oldal
Útmutató
 
Útmutató 4.1.6.-ben az összesen max. 3 oldalban meghatározott terjedelem nem elég a 7 téma kifejtésére, különösen nem az olyan nagy egyetemnél, mint az SZTE. Lehet-e itt témánként 3 oldal a terjedelem?
Az előirányzott terjedelem témánként fél oldal. Így összesen maximum 4 oldal áll rendelkezésre.
Adatszolgáltatási sablon- TABL 15.
 
A 15. táblázat fejlécében 2010/11 tanév szerepel, ami a 2009/10/2 és 2010/11/1 valamint a 2010/11/2 és 2011/12/1 szemesztereket jelenti számomra. Ezzel szemben a táblázat alatt pirossal ez olvasható: " Kitölti: KAROK 2010. október 15-i dátum szerint". Nem tudom kitől származik ez a mondat, de erősen összezavaró hatású, ezért az a sejtésem, hogy a fejléc helyesen 2010/11/1 félév kellene legyen. Jól gondolom, hogy egy félévre kíváncsiak nem pedig két évre?

A táblázatot a 2010-2011-es tanév őszi és tavaszi félévére vonatkozó adatokkal kell feltölteni.
Adatszolgáltatási sablon –TABL 15.
 
A Karon meghirdetett tanegységek (kurzusok) átlagos hallgatói létszáma könnyen kimutatható, de ha minden megfontolás nélkül megteszem, akkor egy hasznavehetetlen értéket fogunk kapni. Ennek az oka az, hogy a kurzusok rengeteg variációban előfordulnak, amit ha átlagolunk, akkor a szélsőséges értékek összemosódnak egy valótlan középértékké.
 
Például: Állattan tantárgy, Elméleti kurzus 2 db, létszám 220 fő és 210 fő, Gyakorlati kurzusok 15 db, 22 fő/kurzus.
Ha mindent átlagolok, akkor (220+210+15*22)/17= 44,7 fő jön ki.
Szerintem külön kellene kezelni az elméleti kurzusokat, mert a Elmélet:215 és Gyakorlat:22 jobban kifejezné a valóságot.
 Az adatszolgáltatási sablon célja a középérték mérése
Adatszolgáltatási sablon –TABL 17.
 
A 17. táblázat fejléce 2011-et jelöl meg. Ez naptári év vagy tanév? Ha itt évben gondolkodunk, akkor a 15. táblázatban miért félévben? Akkor sem értem, ha év, mert itt csak egy év van vizsgálva, a 15. táblázatban pedig kettő volt.
A táblázatot a 2010/2011-es tanévre vonatkozó adatokkal kell feltölteni.


 

Adatszolgáltatási sablon –TABL 25.
 
A 25. táblázatban az MTMT adatstruktúrája nem minden elemében kitölthető.
A tudományos publikációs teljesítmény adatait a KSH kategóriái alapján kell feltölteni a TABL_25 megfelelő soraiba. Ugyanakkor az értékelésben használható a Magyar Tudományos Művek Tára, a BME Publikációs Adattár, a Web of Science, az Elsevier és egyéb publikációs nyilvántartások elemzése is.
Adatszolgáltatási sablon- TABL 14.
 
Ebben a táblázatban az adott évben abszolutóriumot illetve diplomát szerzők számát és a lemorzsolódó hallgatók arányát kell megadni. 
Kikhez kell a lemorzsolódókat viszonyítani? A kreditrendszer miatt egy adott évben végzők nem azonos évben kezdték meg tanulmányaikat. 
Például, a 2011-ben végző BSc-sek között lesz, aki 2006-ban, lesz aki 2007-ben és olyan is, aki 2008-ban kezdte meg tanulmányait. Azok közül, akik velük együtt kezdtek, lesz olyan, akinek hallgatói jogviszonya megszűnt ugyan, de új felvételivel visszakerült, tanulmányait folytatja.
A kért adat az adott szakon, adott évben, a NEFMI statisztikai adatszolgáltatásban "kimaradó"-ként lejelentett hallgatók száma az összes hallgató számához képest
Adatszolgáltatási sablon- TABL 15.
 
Az egy oktatóra jutó átlagos óraszám kontaktórát jelent? Vagy bele kell számítani az Ftv. 84. § (2) (Nftv 26. § (1)) szerinti konzultációt is? 
Az egy oktatóra jutó átlagos óraszámba csak a kontaktórákat lehet beszámítani, az Ftv. 84.§ (2) illetve az Nftv 26.§ (1) szerinti konzultációk nem számíthatók be.
Adatszolgáltatási sablon- TABL 17.
 
A TABL 17 esetén hogyan kell értelmezni a „Kredittel elismert résztanulmányok száma (db. kifelé irányuló mobilitás esetében) paramétert? Azt kell ideírni, hány tantárgyat akkreditált a kar 2011-ben külföldi képzésben részt vett  hallgatói kérelmére?
egy hallgató bármilyen mennyiségű résztanulmány-beszámítása egy db-ként veendő számításba. (Azaz NEM a beszámított / elsimert kreditszámot kell megadni.)
Adatszolgáltatási sablon- TABL 23.
 
 
A kutatás-fejlesztési tevékenységet végző kutatók közé az oktatók beszámítanak valamilyen arányban? (Az Ftv és az Nftv szerint is kötelessége az oktatónak kutatási tevékenységet végezni.)A segédszemélyzet kiket jelent? Kik az egyéb kutatási foglalkoztatottak?
Külön oszlop kérdezi a teljes állású kutatókat, illetve a kutatással foglalkozók egészét FTE alapján.
Útmutató
 
Egyes intézményeknek intézményfejlesztési terve a 2007 és 2010 közötti időszakra vonatkozik. Rájuk is a  2008-2011 közötti 4 éves időtartalom elemzésének kötelezettsége vonatkozik?
Értelemszerűen a korábbi IFT-k elemzését kell elvégezni.
Útmutató
 
Milyen szempontok alapján kell elvégezni a táblázatok egy oldalas kiértékelését?
Mint ahogy az intézményfejlesztési terv módszertani útmutatóban, valamint a hivatkozott stratégiai módszertani kézikönyvekben jelezve van: az írásos értékeléseket a mellékelt tényadatok alapján kell elvégezni.